Mára már
eljárt az idő a statikus portálok felett. Sokan szeretnének CMS
(Content Management System) weboldalakat készíteni maguknak. A
szoftverekből széles a kínálat, többségük GNU/GPL alapúak, azaz
ingyenesek. Joomla, Drupal, Wordpress, hogy csak a legismertebbeket
említsük, de akár készíthetünk „mini-Facebookot” is Pligg-gel. Nem
is ezekkel van a gond, hanem a tárhellyel. Olyanra van szükségünk,
mely rendelkezik MySQL adatbázis és PHP támogatással és van önálló
SMTP szervere is. Első kettő minden fizetős és majd a legtöbb
ingyenes tárhelyszolgáltatónál ( a magyar ATW-t ne használjuk,
hibás a PHP) adott. A nagyobb gond az SMTP szerver. Ezt saját
magunknak kell felbarkácsolni.
Azonban itt
egy rendkívül kényelmes megoldás, a REALSERVER weblap. A http://realserver.info oldalon
ingyenes tárhelyet regisztrálhatunk. Mindent tud amit kell, egy
domainnak:
Aki járt már külföldi
szállodában, tapasztalhatta, hogy a levélküldés sok esetben nem
működik, legalábbis a levelezőprogramon keresztül. A Free SMTP
Server segítségével viszont e-mailjeinket minden környezetben gond
nélkül továbbíthatjuk.
A Free SMTP Server egy apró kis
segédprogram, amely nagy hasznunkra lehet a levélküldésben, ha
sokat utazunk. Kis kényelmetlenséget jelent, hogy kézzel kell
elindítani, de véleményünk szerint ez csekély ár cserébe azért,
hogy ne kelljen webes kezelőfelületekkel szenvednünk.
A legtöbb szálláshelyen
hozzáférhetünk a világhálóhoz, így elolvashatjuk e-mailjeinket is.
Az üzenetek küldésékor azonban problémába ütközhetünk. Sok
szolgáltató nem kéri a felhasználói fiók hitelesítését üzenet
küldésekor, helyette IP-alapú szűrés alapján állapítja meg, hogy ki
küldhet és ki nem küldhet levelet. Ha e-mail postafiókunk ilyen
szolgáltatónál van, külföldről biztos, hogy nem férünk hozzá az
SMTP szerverhez, azaz a szokásos módon nem tudunk levelet
küldeni.
Semmi gond, mondhatnánk, erre találták
ki a webes kezelőfelületet. Ez így is van, csakhogy a webes elérés
eléggé lassú (időarányos fizetésnél ketyeg az óra), és kényelmetlen
is.
Használjunk a levelezéshez saját SMTP szervert! Az ingyenes
alkalmazások közül ajánljuk a Free SMTP Servert, amely semmi extrát
nem nyújt, a célnak mégis tökéletesen megfelel. Ráadásul, mivel
semmit nem kell rajta állítani, könnyen is használható.
Telepítsük fel a programot, és indítsuk el. A Free SMTP Server
opciói között két paramétert találunk (beállíthatjuk a DNS szerver
címét és az SMTP szerver portját), ám ezeket hagyjuk az
alapértelmezett (automatikus) értéken. Levelezőprogramunkon viszont
egy dolgot be kell állítani ahhoz, hogy az üzenetek küldéséhez az
Free SMTP Servert használjuk. A fiókbeállításoknál keressük meg, és
írjuk át az SMTP szerver elérési útvonalát „localhost”-ra. Innentől
kezdve, ha az SMTP szerver fut, bárhonnan fogunk tudni levelet
küldeni. (Ha mégsem, akkor az azt jelenti, hogy a hálózaton nincs
nyitva a 25-ös port, de ez szinte soha nem fordul elő.)
A Free SMTP Server hátránya, hogy nem képes a Windows
bejelentkezésekor automatikusan elindulni, ám amikor fut, akkor
folyamatosan foglalja a helyet a tálcán.
A Windows 7 elődjeivel ellentétben nem rendelkezik beépített e-mail
klienssel. Megoldásként a Windows Live Mail-t használják a
legtöbben, illetve a Microsoft Office Outlook-ját. Utóbbi azonban
"pénzes", fizetős szoftver. Az Outlook szolgáltatásait azonban
biztosítja számunkra a Linux alatt már megismert Evolution ingyenes
GNU/GPL szoftver. Ennek a windowsos változatai is elérhetőek, az
álábbi linkeken.
A Mozilla új Firefox 4-es böngészőjéhez sajnos csak
"kézzel" tudjuk telepíteni az Adblock Plus kiterjesztést. A Firefox
4-ben megnyitva az alábbi linket engedélyezzük a kiterjesztés
települését és így a Firefox 4 böngészőben is rendelkezünk a
kedvelt reklámszűrővel:
Sok esetben szükségünk lehet a biztonságos internethasználathoz
a gépünket azonosító adatok eltüntetésére, "elcsalására". Mindenki
által jól ismert mődszer az IP cím elrejtése, közhasznú nevén
elcsalása. Ez azonban sok esetben kevés lehet, hiszen ha pl. nyílt
vezetéknélküli hálózatot használunk, akkor az a hálózati
eszközünket a hardvercím, azaz az MAC cím alapján azonosítja. Erre
kínál megoldást a Technitum szoftvere, mellyel a WIFI eszköz MAC
címét tudjuk tetszőlegesre átállítani.
Ez és egy IP cím "csaló" ( Az Auto IP Hide v5 egy
meglehetősen komfortos megoldás ehhez).
Gary Moore is elment ....
Talán ott fent a mennyei zenekarban ismét találkozik Phil Lynottal
a legendás zenésztárssal, de ezt sajnos mi már nem hallhatjuk.
Nyododj békében Gary Moore!
Phyl Lynottal a mára már legendává vált Thin Lizzy-ben.
Ülok a gép előott ma, csak a gep mukodik a szobámban. Egyszer
csak reset. Megnezem Windows Server 2008 logot, semmi, kiszedem az
automatikus újrainditás menupontot. Dolgozom tovább, remélem, hogy
valami szoftver okozta, most majd meglatom a hiba okat a
kekhalalnal.
úgy két óra után újabb reset. Logban megint semmi. Hőmersekletek
rendben. Szétszedem a gepet, hátha okosabb leszek, megnézek minden
kártyát, memmodult, minden a helyén. Passzolok, kezdek ideges
lenni. Vissza a melóhoz, Drupalban (CMS) dolgozom, mentéssel igy
nem voltak gondok.
Jön a 3. reset. Kiszedem a gepet az asztal alól megint szép cifra
káromkodások közepette, lefektetem, szedegetem ki a kartyákat,
gondolván, hogy majd egyenként visszarakom.
Na most már elég, lemegyek sétálni, kiszellőztetni a fejem.
A folyosón, összefutok a szomszéd
sráccal: "Tököm tele van az ELMU-vel, hogy
óránkent kihagy az aram..."
Az Informatika Tisztán egy olyan, kizárólag szakmai témákat
érintő konferencia-sorozat, amelynek keretében a Microsoft
legkiválóbb szakemberei látványos előadásokon keresztül mutatják
be, hogyan láthatja el hatékonyan a számítógép-hálózatok
felépítésével és üzemeltetésével kapcsolatos teendőket egy IT
szakember!
A teljes képzés-sorozat 4x3 előadásból áll, amelyeknek a
budapesti Millenáris Park ad otthont. A résztvevők oklevelet
kapnak, amely igazolja a tanfolyamon való részvételt.
Az Informatika Tisztán programja:
A Kezdetek 2010. november 3.
Windows 7 üzemeltetői szemmel
Windows 7 üzemeltetői eszközök (Gál Tamás - MVP, IT
üzemeltetési szakértő - Microsoft)
Operációs rendszer biztonság (Milánovics Krisztián)
Hibakeresés és megoldás Windows 7-tel (Gál Tamás - MVP, IT
üzemeltetési szakértő - Microsoft)
2010. november 5.
Windows Server 2008 R2 - Valahol el kell kezdeni
Az alapvető szerver-szolgáltatások (Oláh István - mestertanár-
BME)
A hálózati szolgáltatások és a távfelügyelet (Oláh István -
mestertanár- BME)
A központosított rendszer - I. rész (Gál Tamás - MVP, IT
üzemeltetési szakértő - Microsoft)
Extra ismeretek 2010. november 24.
Windows Server 2008 R2 - Növünk, növögetünk
A központosított rendszer - II. rész (Gál Tamás - MVP, IT
üzemeltetési szakértő - Microsoft)
Távoli elérés - I. rész (Szentgyörgyi Tibor - MVP, alapító -
TechTutor Szaktanácsadó Közösség)
Távoli elérés - II. rész (Gál Tamás - MVP, IT üzemeltetési
szakértő - Microsoft)
2010. november 26.
Windows Server 2008 R2 - Nagyok lettünk
A tömeges telepítés csodálatos világa (Szirtes István - MVP,
ügyvezető - Szirtes Technologies)
Virtualizáció Hyper-V alapon és a fürtözés (Somogyi Csaba -
vezető rendszermérnök - BCSS Kft.)
Telephelyek 1x1 (Gál Tamás - MVP, IT üzemeltetési szakértő -
Microsoft)
Bár a negyedik generáció két nagy versenyzője közül most éppen
az LTE áll egyértelműen jobban, az eredetileg gyors rajtot levágó
WiMAX a szabvány második változatával vághat vissza, 2012-ben.
Egyes lapok már májusban beszámoltak
arról, hogy a 802.16m jelzéssel ellátott WiMAX 2 nagyjából két éven
belül jelenhet meg a végfelhasználók számára is elérhető módon, az
újdonságok közül pedig elsősorban a nagyobb sebességet tartották
érdemesnek kiemelni. Itt valóban jelentős ugrásra számíthatunk, a
kérdés csak az, hogy lesz-e olyan vállalkozó, aki belevág a
dologba.
Természetesen itt először is az Egyesült Államokról van szó, ahol a
nagyobb szolgáltatók már szinte mind felsorakoztak a rivális LTE
mellett. A Clearwire az egyetlen jelentős szereplő, amely a WiMAX
platformra alapozza saját 4G-megoldását, itt azonban meglehetősen
nagy riadalmat váltottak ki az elmúlt hetekben, amikor jelezték,
valószínűleg ők is kipróbálják az LTE-t. Ez azt jelentené, hogy a
WiMAX fontos támogató (alkalmazó) nélkül marad a tengerentúlon, ami
nyilván rendkívüli módon megnehezítené a verseny folytatását,
illetve a második generáció sikeres debütálását.
Márpedig ez a második generáció
érkezőben van, legalábbis egyelőre papíron. Az első változattal
(802.16e) visszafelé kompatibilis technológia szabványát
novemberben véglegesítik, jövőre megjelenhetnek az első megfelelő
hardverek, ezt pedig 2012-ben a platform fokozatos bevezetése
követné. A WiMAX-nak számos elemző szerint ez az egyetlen esélye a
visszavágásra, ami a felhasználóknak is kellemes lehet, hiszen 1
Gbps körüli letöltési sebességet ígérnek (amiből valószínűleg 100
Mbps körülit realizálhatnak majd az előfizetők az első
időszakban).
A sebességnek rendkívül fontos szerep jut majd a jövőben is, az
előrejelzések szerint ugyanis a mobil internetes forgalom minden
évben megduplázódhat, ebben pedig az online videózás viszi majd a
prímet.
A Google és a Verizon után számos kábelhálózat-üzemeltető is az
internetsemlegesség mellett foglalt állást. Az új helyzet azt
eredményezheti, hogy két táborba kerülnek a felhasználók.
"Az erős adatforgalmat okozó tartalomszolgáltatóknak részt kell
vállalniuk a költségeinkből" -
jelentette ki Peter Charissé, a Német Kábelhálózat-üzemeltetők
Szövetségének ügyvezetője. A szakember véleményét osztotta Stephan
Albers, a német Szélessávú Kommunikációs Szövetség (Bredo)
ügyvezetője is, aki úgy vélte: a költségmegosztás biztosítaná, hogy
a beruházások, fejlesztések kifizetődőek legyenek az
IT-infrastruktúrákat működtető cégek számára.
A vita azután robbant ki, hogy a múlt héten kiszivárgott a
Google-Verizon paktum híre. A webes óriáscéggel
kötött megállapodás alapján a Verizon a drót nélküli hálózatokon
saját belátása szerint lassíthatja az internetes forgalmat vagy
blokkolhatja az interneten elérhető tartalmakat. Mindez később a
gyakorlatban azt jelentheti, hogy a Youtube külön fizetni fog
azért, hogy az ő anyagait kiemelt gyorsasággal továbbítsák a
távközlési vállalatok. Vagyis felborulna a jelenlegi
internetsemlegesség és a telekommunikációs cégek kiváltságos
helyzetbe kerülnének, ők diktálhatnának a többi piaci szereplőnek.
A digitális gazdaság gyors fejlődését és versenyképességét azonban
csak egy szabad és nyitott internet garantálhatja.
A megoldást azonnal bírálta Matthias Kurth, a Szövetségi
Hálózatfelügyelet elnöke, aki leszögezte: a YouTube is ugyanolyan
vállalat, mint az összes többi és nem tarthat igényt külön
elbánásra. Gerd Eickers, a VATM távközlési szervezet elnöke is
elutasította az online forgalmat érintő diszkriminációkat vagy
cenzúrát. Az elképzelések szerint a nagy adatforgalmat generáló
cégek külön sávba kerülnének és sokkal többet kellene fizetniük az
internet használatáért, mint a többi piaci szereplőnek. A
költséghányad a továbbított adatmennyiségtől függene és
megállapítanának egy minimum forgalomhatárt, mely alatt senkinek
sem kellene fizetnie.
A változásokat természetesen elsősorban a felhasználóknak kellene
megfizetniük. Aki YouTube-videókat akar nézni vagy letölteni, az
megkapja az ehhez szükséges sávszélességet, de mélyebben a zsebébe
is kell nyúlnia. A távközlési társaságok azzal érvelnek, hogy mivel
kizárólag az ő költségvetésüket terhelik a fejlesztések, így
világos, hogy ők diktálnak és a tartalomszolgáltatók fizessenek.
Utóbbiak erre úgy válaszolnak, hogy ha nem lennének a
szolgáltatásaik, akkor senkinek sem kellene 20 Mbites
internetelérés.
Számos kérdés merült
azonban fel. Ezek egyike, hogy vajon az infrastruktúrákat
üzemeltető óriáscégek, például a British Telecom vagy a Deutsche
Telecom minden internetes adatot ugyanúgy kezeljenek-e és
továbbítsanak-e vagy sem? Tisztázandó az is, hogy vajon egy
internetszolgáltatónak joga és lehetősége van-e bizonyos adatok
továbbítását előtérbe helyezni vagy megtiltani egyes szolgáltatások
használatát? Végül, szintén nem elhanyagolható, hogy a megváltozott
helyzetben ki ellenőrizné a piaci szereplőket és miként
biztosítanák, hogy ne élhessenek vissza az erőfölényükkel vagy a
pozíciójukkal?
Az egyik nagy vírusirtó cég szerint csak az év első
felében több mint tízmillió új ártalmas alkalmazás jelent meg a
világhálón. Már a Mac-felhasználók sincsenek
biztonságban.
Az MSNBC értesülései szerint a McAfee biztonsági cég
közleményében az áll: 2010 első hat hónapjában minden eddiginél
több rosszindulatú szoftver (malware) árasztotta el az internetet.
A vállalat több mint tízmillió új kódsort katalogizált, amelyek
célja a felhasználók adatainak megszerzése, vagy a gépeken
található tartalom módosítása.
A McAfee szakértői figyelmeztettek, hogy az Apple számítógépek
felhasználói sincsenek biztonságban. A Mac-tulajdonosokat korábban
szinte egyáltalán nem fenyegették a vírusok, mostanra azonban ez a
korszak lezárult.
„A legfrissebb jelentésünk szerint az év első felében meredeken
emelkedett a rosszindulatú alkalmazások száma” – nyilatkozta a
Reutersnek Mike Gallagher, a cég Global Threat Intelligence nevű
részlegének műszaki vezetője.
Áprilisban fedezték fel az OSX/HellRTS nevű vírust, amely
kifejezetten az Apple-gépeket célozza. Ha működésbe lép,
módosíthatja a vágólapra másolt adatokat, illetve elkezdi kinyitni
és becsukni a CD- vagy DVD-lejátszó ajtaját.
„Nem akarjuk eltúlozni a fenyegetést, azonban ez egy jó
emlékeztető, hogy a cyber-bűnözés, valamint az adatlopás korát
éljük, amelyben minden operációs rendszert és minden típusú
készüléket védeni kell a vírusok ellen” – áll a közleményben.
A felmérés szerint 2010 második negyedévében valamivel
visszaesett a kéretlen levelekben terjesztett vírusok száma,
azonban a támadók a széleskörű érdeklődésre számot tartó
eseményeket – mint például a labdarúgó világbajnokság –
meglovagolva próbálják rávenni a felhasználókat, hogy fertőzött
linkekre kattintsanak.
Egyre gyakrabban használ az emberfia nyílt WiFi hálózatot
netezéshez itt-ott jártában, viszont nem szeretne lemondani a
levelezőkliens használatáról. A bejövő levelek letölthetőek így is,
azonban a kimenő levelezéshez kimenő levelezési (SMTP) kiszolgáló
szükségeltetik. A Gmail erre (is) megoldást kínál:
Példánk esetében legyen a használni kívánt mail fiókunk
"valaki@freemail.hu" és a kimenő levelezésre használt Gmail fiókunk
címe "valaki@gmail.com".
Most jönnek a kiszolgálók. A bejövő kiszolgálót
megtaláljuk ott ahol mailfiókunkat regisztráltuk, a lényeg azonban
a kimenő, ez Gmail esetében smtp.gmail. com
A beállítási folyamatot a szokásos módon fejezzük be:
De most jön a lényeg: be kell konfigurálnunk a kimenő
kiszolgálónkat:
Ezt a fiók tulajdonságainál tehetjük meg
Pipáljuk ki a "Kiszolgáló hitelesítést igényel" jelölőnégyzetet,
majd kattintsunk a "Beállítások" gombra.
Fióknévként a TELJES gmail címünket írjuk be, jelszóként pedig
ugyanennek a jelszavát.
Ennek leokézása után kattintsunk
"Speciális" fülre:
Az SMTP portot állítsuk be: ez 465 lesz.
Jelöljük be az alatta lévő "A kiszolgáló biztonságos kapcsolatot
(SSL) jelölőnégyzetet.
Utolsó intézkedései egyikeként Hiller István oktatási és kulturális
miniszter több millió forintos támogatást ítélt oda több
baloldaliként ismert sajtóorgánumnak és szervezetnek is: pénzt kap
a Hócipő, a Mozgó Világ, az ATV és a Pallas Páholy is.
Hiller István távozó oktatási és kulturális miniszter több millió
forintos támogatást ítélt oda több balliberális médiumnak
áprilisban. A Nemzeti Kulturális Alap honlapján közzétett adatokból
kiderül: a Farkasházy Tivadar nevéhez köthető lap, a Hócipő
ötmillió forintot kaphat a miniszteri keretből hat lapszáma
megjelentetésére - írja a Magyar Nemzet. [1]
Az ATV-nek húszmillió forintot fizetnek, hogy a Reggeli jam című
műsor kulturális blokkjában bemutassák a Pécs 2010 Európa
kulturális fővárosa rendezvényeit.
A Mozgó Világ kulturális-közéleti havilap hétmillió forintot kap
idei lapszámainak megjelentetésére, a Pallas Páholy pedig 3,5
millió forinthoz jutott Hiller miniszteri keretéből. A kapott
támogatásból fedezik ugyanis a Halhatatlanok Társulatában örökös
tagok lábnyomatainak elhelyezését a budapesti Nagymező utcában, a
Pesti Broadwayn.
Hiller egykori elődjének, a Medgyessy-kormány első kulturális
miniszterének, Görgey Gábor írónak négymillió forintot utalt ki egy
Görgey Artúrról szóló történelmi dráma megírására, Vadászszőnyeg
című regényének hangoskönykénti megjelentetését pedig 600 ezer
forinttal támogatja.
A Magyar Nemzet szerint a fent felsorolt médiumok az MSZP
alapítványától, a Táncsics Mihály Alapítványtól is többször kaptak
pénzeket. Néhány héttel ezelőtt a Hócipő hárommillió, a Pallas
Páholy pedig nyolcmillió forintot kapott.
A Hócipő eladási mutatói nem nyilvánosak. Annyi azonban bizonyos,
hogy az elmúlt években többször kapott kormányzati megrendelést
különböző minisztériumoktól. 2008-ban a titkosszolgálatok
megkedveltetésére rendeltek exkluzív cikksorozatot tőlük, a
munkaügyi tárca két és fél milliót fizetett annakidején egy nőnapi
cikk megjelentetéséért.
Az oktatási tárca több évben is nagyobb összegekkel támogatta
a lapot, az önkormányzati minisztérium pedig 2003 és 2006 között
12,3 millió forint értékben kötött velük reklámszerződéseket.